Az elmúlt nyár kalandjai

R Plus – The last summer albumajánló

Az ember egyszercsak elkezd utazni. Valamilyen módon, de előbb-utóbb eljön az a pillanat, amikor akár becsatlakozunk egy társaságba egy nyaralás erejéig vagy akár családi utazás során feltöltődünk új élményekkel, energiákkal, amiből hazatérés után táplálkozunk és boldogságunkkal a körülöttünk levőket is tápláljuk. Idővel pedig ezek az energiák megmaradnak a felhőben, közösségi oldalainkon, néha pedig egy-egy keserédes nosztalgia erejéig, mint egy tiszavirág, röpködni kezdenek körülöttünk.

Ezen keserédes érzéseket hivatott leírni a Rollo Armstrong, Dido Armstrong és Sister Bliss alkotta R Plus formáció a debütáló albumukkal, amely a The last summer címet viseli. Már csak Maxi Jazz hiányozna és kész is lenne a Faithless. 

img_3451.jpeg

Jelen esetben nem is szükséges, nem is szabad a Faithlessben gondolkodni, ez az album sokkal bensőségesebb, sokkal intimebb, minden egyes hangjegy és minden egyes mozzanat azonnal átültethető a saját életünkbe, miközben  este, egy pohár Irsaival a kezünkben, a halvány olvasólámpa alatt visszatekintünk a tavaly nyárra, amikor még minden szabad volt és mindenki önfeledten tekintett előre és egymásra…

img_3453.jpeg

… és máris szól a Landing, az album bevezetője, és máris a felhők között találjuk magunkat, lassan-lassan megérkezve az idilli nyári helyszínünkre és kezdetét veszi az az egynyári kaland, amit az album elhoz nekünk, Rollora és Sister Blissre jellemező elektronikus, trance jegyekkel, fűszerezve ezt Dido andalító hangjával. Valahogy ez a trió mindig is tökéletesen passzolt egymáshoz valamint a hallgatókkal is. 

Az album egyik kiemelkedő dala, amely az egyik beharangozó is volt egyben 2019-ben, a My boy egy forró kaland utáni reggelt mutatja be nekünk. Pontosabban az őrült éjszaka utáni ébredést, amikor valamelyest tudatosul mindkét félben a tegnap éjjel, a közös megnyugvás, hogy ez csak ez és ennyi volt és nincs is több szándék. Azonban ha bármikor szeretnéd, újra táncolhatunk! – A dal körüli hipnotikus hullámok pedig tényleg arra késztetnek, hogy bármikor azonnal minden gátlást levetkőzve, felszabadultan ugráljunk-táncoljunk. 

Történetünk itt még korántsem ér véget, mindent kipróbálunk és mindennel találkozunk amivel egy tengerparti nyaralás során lehetőség van. Baráti örömök, séta egy reggeli köddel átmosott tengerparton, nézni a sirályok hömpölygését. 

img_3452.jpeg

Egy másik zászlóshajója az albumnak a Those were the days című dal. Egy személyes kedvencem, nemcsak amiatt, hogy bármikor találkozom vele, az összes korábbi utazási élményeim újra megjelennek diavetítésben, hanem mindezzel együtt bemutatja, a keserédes visszatekintést nemcsak lassú, siránkozós dalokkal lehet leírni, mondván, hogy elmúlt és soha nem jön többé vissza az emlék, meg tulajdonképp a szívem egy darabját ott is hagytam és már én se leszek soha többé teljes. 

Így a Those were the days ismét azt az érzetet kelti, hogy ne legyünk restek kiugrálni magunkból a vágyakozást a már megélt iránt. 

Az album záródala a Look up!, amely visszaránt bennünket a földre és bátorít, ne csüggedjünk, örüljünk mindennek, ami körülvesz minket, ne ragadjunk a nosztalgia fogságában, mert emiatt nem lesz lehetőségünk egy új álom megélésére. 

Hazánkban nem nagyon ment híre a formáció létrejöttének, legalábbis a hazai rádiókban nem nagyon lehet találkozni az R-Plusszal. Ha kedvet kaptál, itt elérhetőek Spotify-on. De lemezen szól a legeslegjobban, én az Amazonról szereztem be, pikk-pakk megjött. 🙂